"Ezer meg ezer idilli szépségű magyar falu házai alusszák át az ismeretlenség homályában a nyarat. Boldogan adnának az újságokban olvasott nyaralási árak negyedéért, harmadáért lakóhelyet és élelmezést, de szervezetlenség híján a kiaknázatlan készség kárba vész. Kereső és kínáló nem találja meg egymást." írja a Székelyföldről, Harsányi Zsolt, 1941-ben, Az utas könyve előszavában, majd örökre aktuálisan így folytatja: "a dús természeti kincsek olyan gazdagságáról ad számot, az ősi Erdély kultúrájának olyan érdekességeit vonultatja fel, hogy azonnal felébred bennünk a szilárd meggyőződés: ezek a gyönyörű fenyves tájak, ezek az elragadó kis falvak, ezek a vonzó, kedves városok Európa egyik legszebb területét jelentik."



Szeretettel hív tehát minden üdülni vágyót a Siculus Travel, Oklándra, a Székelyföld és az egykori Szászföld határára. Hargita megye délnyugati sarka, a történeti Udvarhelyszék déli területe ad otthont a Homoródi-dombság csodálatosan változatos, sebes sodrású patakokkal és szelíd csermelyekkel szabdalt hegyes-dombos vidékének. A Homoródi dombság és a Rika hegység (Északi Persány) aljában, a Kis Homoród völgyében fekszik Oklánd község. Három falu alkotja: Oklánd, Karácsonyfalva és Homoródújfalu. A három falu nagyon közel fekszik egymáshoz, Karácsonyfalva 2,5 Újfalu 1 km re van Oklándtól, mely a községközpont szerepet tölti be.



A falu keletkezéséről nem lehet találni semmiféle adatot. Archeológiai kutatások bizonyítéka szerint ez a vidék már nagyon régóta lakott terület. Az első települések több mint valószínű a Kustaly várának vízmosásos lankáiban, az Oláh patak környékén, a karácsonyfalvi Belmezőben, a Senyőben létezhettek. Itt Jánosfalvi Sándor István leírása szerint „ekevasán talált orsóhegy vastagságú arany írótoll, lapos kövekkel befedett római urnák, könnycseppfogó kis koszelencéket” találtak. A mai Oklánd helyén egy ún. fogadó, beálló csárda lehetett, ahol a szentpáli sóbányából megrakodott s a Belföldre igyekvő szekerek pihenőt tartottak.




Mindezek és még sok más bizonyíték van arra, hogy a XI-XII. század előtt is éltek itt emberek, akik nehéz körülmények között az évszázadok folyamán sok csapást viseltek el, de mégis kultúrájukat fenntartva megmaradtak. Átvészelték 1241-ben az első tatárjárást, 1421-ben az ismételten vért szomjazó Murad Bez hordáját, az 1454-ben uralkodó iszonyú dögvészt. A megélhetést egykor főleg a földművelés, mészégetés, a gyümölcstermesztés és a méhészkedés biztosította.